A mai viharos időjárás felidézett egy régi képet, mert valahogy az eső is kicsit ilyen. Megtisztít, felfrissít, s a ború után mindig kiderül az ég és láttatni engedi az addig poros, eltakart dolgokat önvalójukban.
Minden évben csodálattal töltenek el a lecsupaszodott fák, ahogy megmutatják valódi énjüket, valódi szépségüket, amit nyáron a lombkoronák alatt rejtegetnek. A szívüket és lelküket. Az őszinteség legtisztább, legszebb formája ez. Semmi máz, semmi burok. Csak a meztelen, kendőzetlen valóság. Minden ág egy külön történet, egy külön forma. Minden ágkorona mást mesél, az élet egy pici szeletét, örömöt, fájdalmat, megtörtséget, reményt, újrakezdést. Csodálatos, ahogyan a napsugarak meleg, ölelő karjai átfonják testüket, s teljes bizalommal helyezik lelküket tenyerébe. Ámulattal nézem, ahogyan ködösen sejtelmes esti homályba burkolózva ragyognak, miközben egy-egy lámpa fénybe festi arcukat. Hihetetlen gyönyörűséggel ajándékoznak meg nap, mint nap. Nem csak télen, tavasszal, ősszel és nyáron is. Minden évszakban más-más csodával kápráztatnak el minket.

Ti hány levelet mertek lehullatni a világ, a barátok, a család előtt magatokról, hány meztelen ágatokat meritek megmutatni?

Ne felejtsd, a sportban is segíthet, ha letisztítod a sallangokat, hogy tisztábban lásd például a céljaidat. Keress minket, ha segíthetünk benne! 😉