Már érik bennem egy ideje, hogy írjak a félelemről, mert biztos vagyok benne, hogy sokakat érint, mégis sokan egyedül érezhetik magukat vele. Nem az egyszerű, „hétköznapi“ félelemről szeretnék most írni, hanem a bénítóról. Arról a félelemről, ami gúzsba köt, ami testi tüneteket produkál. Ami gátol, ami fullaszt, ami megfoszt, ami korlátoz. Arról a félelemről, amikor az egész tested minden porcikája remeg, görcsbe áll, folynak a könnyeid, szapora a légzésed, már-már hiperventillálsz, a torkodban egy hatalmas csomót érzel, szinte nyelni sem tudsz és csak azt érzed, menekülnöd kell, most azonnal, menekülni az ezt kiváltó helyzetből. De maradsz, mégis maradsz. Pedig mennyivel könnyebb lenne kilépni a helyzetből és megkönnyebbülten elsétálni vagy leülni és azt érezni, hogy már nincs mitől félni, biztonságban vagy, szilárd talaj van a lábaid alatt és mehetsz bármerre, amerre csak a lábad vinni akar, csak minél messzebbre a félelemtől. Mégis maradsz. Maradsz, mert erősebb a vágy, hogy legyőzd, erősebb a vágy, hogy megtudd, mi van a félelem túloldalán. Maradsz, mert tudod, hogy a félelem megfoszt attól az élménytől, amire vágysz. Megfoszt egy olyan lehetőségtől, mely ott van előtted egy karnyújtásnyira, csupán a félelem törékeny falán kellene átjutnod. És bizony mindent megteszel, amit csak lehet, hogy áttörd ezt a falat, napi 2-3 órákat töltesz azzal, hogy átbillenj, hogy ellazulj, hogy távol kerüljön tőled a pánik. Nem szégyen felvállalni félelmeinket és szembenézni azokkal. Sőt, hatalmas belső erőt meríthetünk mindebből.

Emlékszem, pár éve fent a hegyen a Dolomitokban kaptam pánikrohamot egy olyan szakaszon, ahol apró morzsalékos, emiatt csúszós volt az egyébként is igen keskeny ösvény, mely mellett közvetlenül egy meredek szakadék húzódott. Csak az járt a fejemben, hogy egyetlen rossz lépés és vége…mindennek…teljesen elvitte a fókuszomat, az érzéseimet, érzékelésemet, elrontotta az élményemet azon a csodás helyen. Holott ehelyett elég lett volna inkább arra koncentrálnom, hogy egyetlen JÓ lépés és már át is értem biztonságban. Milyen sokat is számít ilyenkor egy külső személy, aki emlékeztetett erre és átsegített az úton. Érdekes, hogy ugyanaz az útvonal, de mégis mennyire befolyásolja, hogyan tekintünk erre az útra, milyen gondolatoknak, érzéseknek adunk teret ezzel kapcsolatban. Itt jegyezném meg, nincs ez másként egy versenyszituációban sem. Az vagy, amit gondolsz. Más szituációban, egy másik meredek hegyoldalon mindenféle biztosítás nélkül, kézzel-lábbal másztam le, mert a hivatalos útvonalat eltorlaszolta a hó. Nem volt más választás, le kellett jutni. Lépésről lépésre, mindig csak a következőre koncentrálva. Mikor leértem és visszanéztem, el sem akartam hinni, hogy honnan, hogyan jutottam le. Én, akinek más alkalommal földbe gyökereztek a lábai a rettegéstől.

Bár azok a félelemmel átitatott pillanatok borzasztóan nehezek voltak akkor, utólag mégsem bánom egyiket sem, nem sajnálom, hogy megtörtént, hogy átéltem. Hisz ezen nehézségek leküzdéseiből táplálkozom ma is. Több év távlatából is gyakran eszembe jutnak ezek az élmények, hogy bizony képes voltam felülkerekedni saját magamon és a pánikon.

Egy 2-3 órás edzés bizony kimerítő lehet, sokféle szempontból is. A mentális tréning ugyanis sokszor legalább annyira fárasztó, mint a fizikai edzés. Különösképpen, ha egy ilyen hatalmas, bénító félelmet igyekszünk kontrollálni, kordában tartani, irányítani a sporttevékenység minden pillanatában. Így rendkívül fontos, hogy a pihenésre, kikapcsolódásra, lazításra is fordítsunk elegendő figyelmet.

Mit tehetsz, hogy felülkerekedj félelmeden?

  • Fogadd el a félelmedet és mindent, ami vele jár, fogadd el, hogy létezik. A félelem egy természetes érzelem. Engedd meg magadnak, hogy félj!
  • Türelemmel fordulj magad felé. Fogadd el, hogy a félelem legyőzését nem lehet siettetni. Haladj a saját tempódban, ne sürgesd az eredményeket!
  • Kezdd el megkeresni az okát, a gyökerét, azt, ami a félelmed mögött, annak hátterében húzódik. Ha nem megy egyedül, kérj segítséget szakembertől! Természetes dolog, hogy nem tudunk mindent egyedül megoldani. Ahogyan egy sebészeti vagy baleseti problémával is felkeresed az orvost, a lelkednek is szüksége lehet egy külső szemre, egy segítő kézre.
  • Próbáld meg kívülről nézni a helyzetet (ha van rá lehetőség, akár videófelvétellel). Lehet, hogy kívülről nézve már nem is tűnik olyan ijesztőnek.
  • Írj magadnak megerősítő kártyákat, melyek félelmeid legyőzésére irányulnak. Mindenképpen pozitív mondatok legyenek, hagyd ki belőlük a „ne“, „nem“ szócskákat. Például: „Nyugodt vagyok.“ Helyezd el ezeket a kártyákat a lakás több pontján, hogy a lehető legtöbbször találd szembe magadat velük. Tedd akár a tükörre vagy az ágyad mellé, hogy lefekvéskor is tápláld az önbizalmadat és ébredéskor mindjárt egy pozitív mondattal induljon a napod.
  • Jutalmazd meg magadat, ha úgy érzed, sikerült előrébb lépned az eddigiekhez képest. Nem számít, milyen aprónak tűnik az a lépés. Vedd észre a változást! Egyél egy finom sütit, igyál egy üdítőt, menj el táncolni, bármi, ami számodra ajándék magadtól.
  • Adj nevet a félelmednek. Nem is lehetne jobban szemléltetni mindezt a Túl a sövényen című rajzfilm egy részletével:
    “-Sokkal kevésbé félnék tőle, hogyha tudnám, hogy mi a neve.
     – Hívjuk Pityunak. …
     – Igen, Pityutól kevésbé félek.“
  • Menj és csináld!
    „Csak egy módon tudunk rájönni, mi ez az izé és mi ez az egész. Megyek és kiderítem.“


Egy idézettel szeretném zárni a mai bejegyzést, melyben minden benne van:

„Nem az a bátor, aki nem fél. (…) Aki nem fél, az csak vakmerő, vagy meggondolatlan, vagy pedig kevés az információja a szituációról. Az a bátor, aki tudja, mi vár rá, fél, és mégis bevállalja a helyzetet, szembenéz vele, nekimegy.“
Ara Rauch